Mi ketten egyek!

Rendszeres olvasók

2013. január 25., péntek

13 szépség RR (7)

Ismét elkészültem egy csajszival. Judit kendőjére készült, és én a 7. lányt hímeztem volna, de egy kimaradt a kilépett versenyző miatt, és Judit futója olyan, hogy macera lett volna leszámolni egy teljes mintát, így úgy döntöttem folytatólagosan csinálom a lányokat. Ezért a 6. csajszit 2x hímeztem, ellenben a hetediket nem fogom. Megpróbáltam a lányokat egyben is lefényképezni.

 
Cinella

2013. január 22., kedd

JP Patchwork évszakok SAL/Tavasz

Elkészültem a JP Patchwork évszakos SAL első darabjával a tavasszal. A kezdeti nehézségek után, amikor is többet bontottam, mint hímeztem nagyon belejöttem. Úgy tűnik csak a kertet volt aki megvkízott, mert a többi egészen gyorsan ment. Eleinte tartottam a mintától, hogy nem fog tetszeni, de ahogy haladtam vele egyre jobban bejött. Még az aljára ráhímzem a "TAVASZ" feliratot, majd pedig véglege formába öntöm. A gond, hogy még mindég nem tudom, hogy mi legyen belőle. Legjobban a virágcserépben álló madáretető tetszik, és a legviccesebbnek a barikákat találom.
Íme a kép:
 
Cinella

2013. január 21., hétfő

13 szépség RR (6)

Ismét elkészült egy csajszi. Most Judit26 kendőjére hímeztem. Ő egy sk. márványos hímzővászonra kérte a lányokat. Megmondom őszintén én nem vagyok barátságban a hímzővászonnal. Valahogy ez a 2*2 lyukba való hímzés engem mindig összekever, nem tudom úgy számolni a szemeket, ahogyan én szeretném. Ettől függetlenül megküzdöttem a feladattal és csak 2 estémbe került. Nehezítésképpen beteg is vagyok, így volt olyan, hogy a tűt felemelni sem volt erőm. Mivel az rr-ből az egyik tag kilépett, és 2 kendő nála "üdült", így ezek kicsit lemaradásban voltak, ezért is siettem vele, hogy mihamarabb elkészüljön. 

 
Cinella

2013. január 12., szombat

JP Patchwork évszakok SAL

Még egy SAL, amihez csatlakoztam. Szintén a facebookon szerveződött csoport, sok-sok hímzős barátnőmmel. 
A projekt számomra nem kezdődött olyan jól, mint szerettem volna, mert amit meghímeztem, azt vissza is bontottam, nem is egyszer. Nem csak a keretet, hanem belül azokat a mintákat elválasztó szaggatott vonalakat is. A kép 3-4 nappal ezelőtt készült. Azóta már mintát is hímeztem rá, természetesen bontottam is. Elnéztem a kódokat és más színnel csináltam az x-eket. 1 este hímzek, a következőn bontok. Így aztán eléggé lassan haladok. Ettől függetlenül, egyre jobban tetszik. A most készülő darab a tavasz lesz. Remélem nem tavaszodik rám mire elkészülök vele.
Ilyen lesz:

Itt tarok most:
g nem tudom, hogy miként fogom végső formába önteni, de mire elkészülök vele, biztosan kitalálom
 
Cinella

2012. december 31., hétfő

BÚÉK!


Boldog, Új Évet minden erre járó kedves olvasómnak!

Cinella

2012. december 28., péntek

Kávés SAL

Most, hogy itthon vagyok az ünnepek alatt szépen haladok a kávés képemmel. Mivel főznöm nem kell, és a család látogatásokon is túl vagyunk, a lakás is tiszta, ezért rengeteg időm van relaxálni. Ez nálam azt jelenti, hogy a hobbimmal foglalkozhatok. Ezért aztán bökögetek szinte egész nap. Na jó néha ideülök a gépem mellé, varrtam is, sőt gonosz anyaként a lányomat nyüstölöm, hogy csinálja meg a házi feladatait. Képeket készítettem csészékről amikor már minden x-et ráböktem, és úgy is amikor a kontúrral is elkészültem. Igazából azért, hogy látni lehessen a különbséget. A kontúrozástól én is kivagyok néha, de ilyenkor látom van értelme! :-) 
És akkor a képek a haladásról:

Cinella

2012. december 22., szombat

13 szépség RR (5)

Elkészültem az 5. szépséggel. Ezt a csajszit Case/Zsuzsa részére készíttettem. Zsuzsa a füzetében azt kérte, hogy a hullámos keret azzal a színnel legyen, ami a fő szín a képen. Nekem igazán egyszerű dolgom volt, mert minden sárga, ezért nem kellett sokat vacilálnom, milyen is legyen a keret. Az anyag viszont nagyon megkínzott. Nagyon laza szövésű, és ezért a fonál időnként hátracsúszott, időnként előre. De megküzdöttem vele és én nyertem! Várom tehát  következő lányt, ami már csak jövőre fog megérkezni.
 
Cinella

2012. december 16., vasárnap

Kávés SAL

Jelentkeztem a facebook-on szerveződött Kávés SAL-ra. Már régebben is láttam ezt a gyönyörűséget meghímezve, és már akkor is nagyon tetszett. Most pedig kapva kaptam az alkalmon és jelentkeztem. Ez a fajta közös hímzés hasonló mint az RR, de vannak különbségek. Itt mindenki magának hímzi ki a teljes kendőt, nem utazik körbe körbe az országban, világban. Itt is meg lehet határozni egy időt, hogy az egyes mintákat mennyi idő alatt készítünk el. Viszont senki nem veszi véresen komolyan ha késik a munka, hiszen úgy is a mienk. Sajnos tapasztalatom szerint sokan az RR-ben sem viszik komolyan a határidőt, pedig az a többiek semmibe vevése, legalábbis az én olvasatomban. Ez a projekt elvileg még csak előkészületi fázisban tart, hiszen januárban kezdünk. Tegnap én is kiválogattam a fonalakat, leszámoltam az anyagot, kivágtam és körbeszegtem, de nem bírtam ki és az első csésze kávé keretét meg is csináltam. Kép jelenleg még csak az előkészületekről van.


Cinella

2012. december 10., hétfő

4 évszak újratöltve

Itt írtam a 4 fácskámról. Aminek az egyik darabját más anyagra hímeztem mint a többit, ezért nagyobb lett. Hát ez így ugye nem maradhat. Gyorsan meghímeztem az ominózus telet még egyszer. Most már beleillik a csapatba. Nekem nagyon tetszik. Még nem döntöttem el milyen végleges formába fejezem be a projektet. Gondoltam a keretezésre, párnának, kis különálló képeknek. Még eldöntöm mi legyen a sorsuk. És akkor a kép:

Cinella

2012. december 1., szombat

Cserébe kaptam

Néhány bejegyzéssel lejjebb már írtam Tiffay-Andival való cserénkről itt . Nem olyan régen Anditól megkaptam a cserébe kapott gyönyörű vázámat és hozzá egy mécsestartót. Mivel a szobánkat nyáron újítottuk fel és jelenleg lila-fekete-fehér kombinációban utazok, ezért a fekete és a lila üveget kimondottan miattam szerezte be Andi. A virág motívum pedig a tapétánkon található. A tapéta a képen nem látható, mivel csak az egyik falon van a virágos, a többin a hozzáillő halványlila tapéta kapott helyet. Elküldtem egy képet, neki, ahol látszanak a virágok, és abból alkotta meg nekem ezt a gyönyörű vázát. A benne lévő virágot pedig a névnapomra kaptam Tőle. A gyönyörűségek pedig a szép új szekrényem találtak otthonra. Valami mesésen mutatnak a hófehér szekrényen.
 

Cinella

2012. november 29., csütörtök

Téli ajándéklánc 2 felvonás

Borsmenta megkapta az én ajándékaimat. Mivel én annyira igyekeztem azzal, hogy időben megkapja a csomagomat elfelejtettem lefényképezni a meglepiket. Ezért aztán Orsi oldaláról másoltam. A csomagban volt egy dekopázs tálka, egy textil tárolót, két textil fenyőt, egy kis dekopázsolt szív dobozkát, és egy harang alakú karácsonyfadíszt. Íme a kép:


A kis dobozka mintáját egyébként Cintiától lopiztam. Ő csinált egy hasonlót, nekem pedig annyira megtetszet, hogy muszáj volt gyártanom egyet nekem is.
 
Cinella

2012. november 25., vasárnap

Vándorajándék játék sorsolás

Ma megtörtént a sorsolás. Tudom tegnapra ígértem, de Cintiával És Kismacs-Krisztivel a PECSA-ba voltunk a Kézműves kiállításon és vásáron. 
Na jó nem is húzom tovább az időt. Mivel 3 jelentkező volt nem volt nehéz dolgom a sorsolást illetően. Remélem nem azért jelentkezett ilyen kevés ember, mert nem tetszik amit felajánlottam. 
Szóval felírtam a 3 nevet 3 papírlapra és Zsimamától kapott tálkába tettem, majd húztam egy nevet. És akkor a nyertes:

Gratulálok! Nem mondom, hogy küldd el a címedet, mert megvan. :-)
És az ajándék még egyszer:
 
Cinella

2012. november 23., péntek

4 évszak

Elkészült a 4 évszak fa 4. darabja a tél. Ez a darab a karácsonyra való tekintettel csillogó anyagra készült. Nem vettem számításba, hogy hiába hímzővászon, mégis nagyobb lett, mint a többi fa. Így aztán ez a darab különálló lesz, és meghímzem még egyszer olyan anyagra, mint amilyenre a másik hármat készítettem. Ettől függetlenül nekem tetszik a végeredmény. Ráadásul kicsit féltem a téltől, hogy nagyon macera lesz a sok szín miatt, de vagy én vagyok jelenleg olyan lelkiállapotban, hogy nem zavart, vagy nem is olyan vészes. A tavasz sokkal macerásabb volt.
 Nem tudom mennyire látszik, hogy csillog az anyag?
Cinella

2012. november 22., csütörtök

Téli ajándéklánc-ajándékom

Latinka játékot hirdetett, ami hasonló, mint az ajándékláncos játék, annyit változtatott rajta, hogí itt nem végtelen a sor, hanem egy megadott időpontig lehetett jelentkezni, illetve itt egy bizonyos témához kötődik az ajándékozás. Jelen esetben a tél, hiszen ez az évszak következik. Én Zsimama után jelentkeztem, így Tőle kaptam ajándékot. A blogját nézegetve biztos voltam benne, hogy csodaszép dolgokat fog készíteni, és nem is csalatkoztam. És az ajándék mellé egy olyan levelet, hogy teljesen elérzékenyültem. Az ajándékaim pedig a következők: kaptam egy szépséges tálkát természetesen varrva van (már el is kértem az elkészítési módját, mert én is szeretnék ilyet varrni), egy tepsifogót, egy fenyőt, néhány "diabetikus" szaloncukrot, egy szív girlandot, és teákat. A fenyőt és a szaloncukrok a karácsonyfánkon fognak lakni. 
És akkor a kép:

Én is elkészültem már az ajándékommal, de még nem teszem közzé, mert csak hétfőn fogok postázni. Majd, ha megkapta a címzett.
ui: még lehet jelentkezni a Vándorajándék játékra! 


Cinella

2012. november 16., péntek

Vándorajándék játék

Megérkezett Latinkától a Vándorajándék nyereményem. Cintia lánykám választott az nyeremények közül, és a táska mellett tette le a voksát.

 Így aztán Latinka hímzett csodái, és az általam felajánlott dekopázs karásonyi üvegtálka utazik tovább.

A játékot tehát meghirdetem : mától november 24-ig lehet jelentkezni, várlak benneteket szeretettel!

A feltételek, melyeket a játék elindítója, Moncsi alkotott meg:

A játékszabályok a következőek:


1. Csak egy ajándékot tarthatsz meg.
2. Neked is hozzá kell tenned egy ajándékot.
3. Be kell mutatnod mit is kaptál a csomagodban és linkelni kitől.
4. Meg kell hirdetned a játékot, vagy ha nincs blogod akkor tovább kell küldened a két ajándékot (a tiéddel együtt lesz kettő) egy olyan személynek aki ismeri a játékot és folytatni tudja a láncot.
4. Minimum egy hétig hirdetni kell a játékot, de ha nincs jelentkező (remélem ez nem következik be) akkor lehet tovább várni.
5. A játék hirdetésekor megmutatod mi vándorol tovább és, hogy te mit teszel hozzá.
6. Ha már nyertél, és ajándékoztál akkor tiéd a vándorajándék embléma is amit kitehetsz a blogodra.
7. Nem feltétel, hogy nem játszhatsz ezek után tovább, a részvétel nem kizáró ok. Rajtad múlik.
Cinella

2012. november 11., vasárnap

Kinőttem a szekrényemet

Ezért egy újat, nagyobbat, szebbet kellett hogy beszerezzek. Az előző szekrénykém már zsúfolásig tele volt a dekupázshoz kellő festékekkel, szalvétákkal, diszítendő tárgyakkal, hímzendő anyagokkal, újságokkal, és egyéb kreatív kellékkel. 
Ezt a szekrényt cseréltem le, ugye hogy nem túl nagy.

Természetesen már nem tudtam úgy kinyitni, hogy ne hulljon minden ki belőle, és természetesen mindig az kellett ami a szekrény legbelső zugában volt. Megelégeltem hát a dolgot és beszereztem ezt a gyönyörűségesen szép szekrénykét. 

Nem csak az előzőekben felsorolt mindenféle fért bele, de az anyagjaim is, és még így is van benne hely.  Bár ahogy magam ismerem nem sokáig. Most viszont az a sarok ahol eddig a virágjaim voltak olyan üres lett. Oda szeretném majd egy sarokpolcot, ahová felpakolom majd a virágokat. 
És ha már így belejöttem  a mutogatásba, akkor megmutatom a szép új csilláromat is:
 
Cinella

2012. november 2., péntek

13 szépség RR (4)

Elkészültem az rr-ünk 4. csajszijával. Ezt a lányt Tányának hímeztem. Ő a színes változatot kérte. Nekem kicsit bizzare ezzel a kékkel, de remélem Tányának tetszeni fog. Ezzel a darabbal 3 este alatt el is készültem. Szépen sokasodnak a lányok. Remélem az én kendőmön is egyre több csajszi van már. Sajnos eddig csak egy képet láttam, az viszont nagyon tetszett.
És akkor íme a 4. lány:
 
Cinella

2012. október 22., hétfő

Gyertyatartók

Ma alkottam egy kicsit. Kipróbáltam, hogy hogyan nézne ki az üveg tálka, ha kicsinosítom,és ráteszek egy gyertyát. Nekem tetszik a végeredmény. Már ki is találtam, hogy lánykám iskolájában a Luca napi vásárra ezzel is fogok készülni. Szépen becsomagolom őket egy kis celofánba. Szerintem nagyon szép ajándék lehetne, amit mondjuk egy kisiskolás ad Anyukájának, Nagymamájának. Szerintetek?
Egyenlőre 3 fajtát csináltam, nem volt több tálkám. az egyik rózsás, a másik kettő téli mintával. Az érdekessége a két utóbbinak, hogy szórtam rájuk egy kis csillámport is. A fényképen nem látszik, de élőben jól mutat rajta, olyan karácsonyos lett.
 
Cinella

2012. október 21., vasárnap

Cserébe

..........készültek ezek az apróságok. Tiffany-Andi kért meg, hogy készítsek pár dolgot egy rendezvényre, ahol Ő mint szervező szokott részt venni. Tombola ajándékoknak készültek. Varrtam egy "reggeliző szettet", 1 db kenyereskosár, 1 db tároló, benne 2 db kisebb, 4 db tányéralátét, 6 db poháralátét. Ezenkívül 3 db üvegtányér készült dekupázs technikával. Az egyik napraforgós, a másik szőlős, boros, a harmadik pedig borostyános. Ja meg egy kifordítható szatyor. Cserébe pedig Andi készített nekem szépséges vázát tiffany technikával. Most még csak azt tudom mutatni, amiket én készítettem íme:

Cinella

2012. október 2., kedd

13 szépség RR (3)

Elkészültem a 3. szépségemmel. Ezt a kendőt Elvirának készítettem. Gyorsan meglett, pedig csak esténként van időm bökögetni, amikor már elkészültem a szokásos anyai teendőmmel. Leckéket átnéztem, vacsit megfőztem, megetettem a porontyokat, beparancsoltam a kicsit a kádba, majd az ágyba, és meggyőződtem róla, hogy el is fog aludni belátható időn belül, na akkor szoktam hímezni TV "nézés" közben. Persze nem is ez a lényeg, hanem, hogy imádom ezeket a csajokat. Már nagyon várom, hogy hazakerüljenek az enyémek. Kíváncsi vagyok, milyen lesz, mert ugye a színek, szóval a lila, na kíváncsi vagyok!
Elvira kendőjén már hárman vannak. 


Cinella

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails

Szívesen látott kíváncsiskodóim száma: