Mi ketten egyek!

Rendszeres olvasók

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szalvétatechnika. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szalvétatechnika. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. február 9., vasárnap

Webáruházat nyitottam

Jó régen írtam már ide a blogomra. Sajnos mostanság nagyon kevés alkotásra fordítható időm van. A munkahelyemen is minden nap túlórázom, és utána még itthon is "dolgoztam" egy kicsit. Nyitottam egy webáruházat. A neve Kreatív odú lett.
A boltban a dekupázs technikához szükséges festékeket, ragasztókat és díszíthető tárgyakat árulok. A későbbiek folyamán, ha igény lesz rá, akkor bővítem a termékkört. Sok-sok szeretettel várok mindenit, akit érdekel! A facebook-on is fent van! Észrevételeket, tanácsokat szívesen veszek!


Cinella

2013. október 30., szerda

Alkottam egy kicsit

Tegnap egész nap a wc felújítás kötötte le az energiánkat, ezért ma pihenésképpen alkottam egy kicsit. Még tavaly rendeltem néhány üvegtálat, amiből ez a kettő még megmaradt. Ezeket vettem elő és dekoráltam ki egy kicsit. Az egyiket a csokibonbonok ihlették, a másikat a teákhoz való sütik. Nekem mindkettő tetszik, de a csokik iránti szerelmem miatt azért még is csak a csokis a kedvencem. 
 

Készítettem képet a rumlimról is, ami pikk-pakk ki tud alakulni, amikor az ember nekiáll alkotni. Mivel sajnálnám a szép asztalom összekenni, ezért egy régi kiselejtezett viaszosvászon terítőt szoktam feltenni, azt kenhetem, maszatolhatom, ragasztózhatom.

Tegnap este pedig befejeztem a lányom szobájába szánt csajszit is. Nagyon tetszik a kis tulajdonosának. Mondjuk Ő választotta a mintát. Már csak a mosás, vasalás és keretezés van háta. Mondjuk ez utóbbit azt hiszem profira fogom bízni.
 
Cinella

2013. október 5., szombat

Hímzős dobozom

Ma megint egy jó hangulatú és igazán termékeny dekupázs tanfolyamon voltam. A mai anyag egy varrós doboz volt, amit én átneveztem hímzős doboznak. Én ugyanis a mindig aktuális hímzésemet, a fonalakat, és az ollómat fogom tartani. Mivel jelenleg Cintia lánykám fekete-fehér csajsziját hímzem, ezért most sok fonál nem lesz benne, de amikor olyan képen dolgozom, ahol sok-sok színből áll a minta, akkor nagyon jó lesz, hogy egy helyen lesz az összes. 
A boboz többféleképpen lett díszítve, van rajta viaszos koptatás, random repesztőlak. Az elején a fém díszek, a csipke, szalag. A belseje pedig egy csodaszép dió színű pácot kapott. Nekem nagyon tetszik a végeredmény.


 
Cinella

2013. szeptember 17., kedd

Ismét egy csokis doboz+ fekete-fehér csajszi

A hétvégén kidekoráltam egy bon-bonos dobozkát. Nem csicsáztam túl, egy csokis felirat egy kép és egy rózsaszín szalag lett a díszités. Szerintem így a maga egyszerűségében is nagyon szép lett. Most keresek bele bon-bont.


Esténként pedig Cintia lánykámnak a fekete-fehér csajsziját hímzem. A 8 oldalból, amin a minta van 4 már elkészült, tehát a felénél járok. Sajnos most kicsit lassabban haladok, mert csak esténként van időm.
 
Cinella

2013. szeptember 7., szombat

A Csokisdoboz

Ma ismét örömalkotáson voltam. A téma most a csokoládés dobozok voltak. Én egy fém dobozt dekoráltam ki. Mikor jelentkeztem a mai foglalkozásra Orsihoz, már akkor tudtam, hogy a dobozba a kedvenc rum-kókusz golyócskáimat fogom tenni. Mivel jó nagy méretű a doboz, így sok-sok finomság fér majd bele.


 
Hoztam még ilyen nagy alakú dobozt, igaz fából, és egy lapos bonbonos dobozt is. Mindkettőből szépséges dobozok lesznek, csak még ki kell találnom, milyen minta legyen rajtuk.
Cinella

2013. július 21., vasárnap

Alkottam kicsit

Már jó régen írtam ide. Ennek több oka is van. Az egyik, hogy nyaralni voltunk, a másik, hogy sokszor vagy időm nincs, vagy kedven nincs az alkotáshoz. 
Azért van pár mutogatni valóm.
Még a nyaralás előtt majdnem elkészültem a kávés kendőm 11 csészéjével, csak a kontúrozás maradt, de azt gyorsan megcsináltam miután hazajöttünk.
Az utolsó csészét is elkezdtem, és egészen jól haladtam vele. Már túl voltam a felén, amikor észrevettem, hogy elcsúszott a csészém. Nem jól számoltam a lyukakat. Most bonthatom vissza, de egy kicsit hagyom, hogy lenyugodjak, és feldolgozzam a hibámat.
Ma pedig, hogy azért mégse maradjak alkotás nélkül kidekoráltam egy fa irattartó papucsot, amit holnap beviszek a munkahelyemre.





Cinella

2013. április 28., vasárnap

Levéltartó, és doboz esküvőre

Ma alkottam egy kicsit. 
A munkahelyemen a bejövő számlák hozzám kerülnek iktatás után, és onnan mennek tovább az útjukra, hogy a végén ismét visszajöjjenek, utalás miatt. Viszont a pénztáros is én vagyok, ezért, ha kijövök a szobából be kell zárnom. Ezért előfordul, hogy nem tudják hová tenni a számlákat. Ezért csináltam ezt a kis tartót. Igaz, hogy alapfunkciója papír-zsebkendő tartó, de mivel nem kaptam a boltban klasszikus levéltartót, így aztán ebből készítettem el a munkahelyi "levelesládámat". 
 

A mai második munkálkodásom egy doboz, amit esküvőre készítettem az ifjú párnak. Mivel nem ismerem egyiküket sem, ezért döntöttem a semleges szín mellett. A doboz tetejébe egy fényképet teszek majd, ami a fiatalok vannak. Ezt a képet még be kell szereznie a férjecskémnek, mivel a kollégája a leendő férj. 

Cinella

2013. április 7., vasárnap

Ékszertartó

Tegnap egy dekopázs tanfolyamon jártam és ott készítettük el a saját ékszertartó paravánunkat. Sok kedves segítőkész emberrel ismerkedtem meg, és újfajta technikákat is tanultam. Pár éve azt gondoltam a dekopázs annyiból áll, hogy lefestem a díszíteni kívánt tárgyat, ráragasztom a szalvétát és kész. Hát nem! Ez mára már egy külön művészetté vált, és nekem még annyi tanulnivalóm van! Amúgy nagyon élvezem, hogy mindig új és újabb dolgokat tanulhatok, bővíthetem ismereteimet. Nem mellesleg pedig az alkotás megnyugtat, kikapcsol, és feltölt energiával! Kell ennél több?
És akkor a képek:


Cinella

2013. március 17., vasárnap

Tojások még+próbálkozás

Azt hiszem idén nem készítek több tojást. A hobbiboltban, ahol az alapanyagokat vásároltam megkérdezték, hogy számlát kérek-e. Hát igen valóban nagy tételben készültek. 
Így néznek ki:

 és így:
A hétvégi bulipázson Ancsától kaptam egy tégely repesztőpasztát ajándékba. Szombaton vettem hozzá alapot, és egy kis dobozkát, amin kipróbáltam, hogy hogyan működik, és milyen is lesz a végeredmény. Még nem tudom, hogy mi is lesz a dobozzal, de a végeredmény nekem tetszik. A paszta színe lila, de az arany színű antikoló paszta miatt lett ilyen. A doboztetőt alapból feketére festettem.
Ilyen lett:

Cinella

2013. március 4., hétfő

Születésnapi ajándék

Az egyik kedves kolléganőm vasárnap töltötte be az 50. évét. Ebből az alkalomból készítettem neki egy teatartó dobozt. Nagy teafogyasztó, és külön szertartást végez minden reggel a munkahelyünkön. Ismerem az ízlését a színek területén, és tudom azt is, milyen a lakása. Ezért választottam a teljesen egyszerű barnás árnyalatú, kissé kopottas lett a doboz. Nem csak megkoptattam, de repesztőt is kentem rá. Nekem nagyon bejön. Holnap adom oda neki, mert ma még otthon volt, hogy kipihenje a buliját. Mi csajok, (3 csajszi a munkából+én) 14.-én megyünk majd egy nagyot mulatni. 
És akkor a kép:


Cinella

2013. február 26., kedd

Tavaszcsalogató játék I. rész

Még januárban hirdetett játékot Rita, amire én is jelentkeztem. A játék lényege, hogy mindenki ad, és mindenki kap is ajándékot. Azt, hogy kinek küldesz természetesen tudod, de hogy kitől kapod azt nem. Kivéve Erika, akinek én küldtem az ajándékot, mert Ő nem írta meg előre Ritának a címét, így aztán kénytelen voltam elkérni tőle. Tehát Neki már a személyem nem volt meglepetés, de az ajándék azért igen. Sajnos nem ismerem Erikát, így aztán kicsit sötétben tapogatóztam. Rita annyi kikötést tett, hogy a tavasszal, kikelettel kapcsolatos legyen az ajándék. Nekem a tavasz egyenlő a virágokkal. Ezért készült egy üvegtál rózsákkal, egy kis szív alakú doboz szintén rózsákkal, és természetesen egy húsvéti tojás is kellett a készletbe, hiszen a legnagyobb tavaszi ünnepünk. A dobozon lévő minta harmonizál a tojáson lévő mintával. A tálkán pedig egy vintage stílusú szalvéta található, az egyik kedvencem.
Íme a kép:

Mivel Erika már meg is kapta, pedig tegnap adtam postára (piros pont nekik), ezért tudom, hogy tetszettek neki az ajándékok, sőt kiderült, hogy kimondottan kedveli a rózsás, régies dolgokat. Ügyesen tapogatóztam. :-)

Cinella

2013. február 16., szombat

Valentin nap

Mi sem tudjuk kivonni magunkat ezekből a világméretű izékből. Szerencsére a párom nem csak 1 nap mutatja ki, hogy szeret, de mindig észben tartja ezeket a napokat. 2 hete a házassági évfordulónkat sem felejtette el, és most a Valentin nap is eszébe jutott.  Mindkét alkalomra egy-egy cserép gyönyörűségesen szépséges orchideát kaptam. 

Én pedig készítettem neki egy bortartót, mivel nagyon szereti a finom borokat, főleg a száraz fehéret. Tettem is egyet bele. Persze rögtön meg is kellett kóstolnia. A tartó egyébként nagyon nagy sikert aratott.
Cinella

2013. február 10., vasárnap

Termékeny hétvége

Ismét jó hétvégém volt. Tegnap is volt egy kis időm, és ma is arra, hogy a hobbimnak éljek. Mostanság nagy szükségem van az alkotás örömeire, mert kissé ziláltak a hétköznapjaim. Ezeken a hétvégeken feltöltődöm, megnyugszom, és a cafatokban lógó idegeimet simára fésülöm. 
Befejeztem a tálkáimat, amit még a múlt hét végén elkezdtem,
 és ismét készítettem néhány húsvéti tojást.
Ma pedig az ebédhez sütöttem farsangi szalagos fánkot. Ezek életem első fánkjai, és nagyon jól sikerültek. Pedig azt hittem, hogy nem fog összejönni, mert főzni finomakat és ízleteseket tudok, de sütni na, az nem megy. De ez most nagyon sikerült. Habos lett, könnyű, és úgy sütöttem meg, hogy nem lett sem nyers, sem égett. Sajnos az a baracklekvár, amit én főztem elfogyott, és sehol nem kapok olyat, ami ízlene nekünk. Pedig annyira vágytam a lekváros fánkra.
És végezetül egy kis összeállítás arról, hogy mennyi hó esett ma nálunk. 
 
Cinella

2013. február 3., vasárnap

Alkotós nap

Ma úgy döntöttem, hogy alkotni fogok egész nap. Na jó, azért 3 adag ruhát kimostam, és a családot is megetettem, de ezeket leszámítva a mai napot a hobbimnak szenteltem.
Készítettem egy 3 db-os kínálótálka készletet
Ezenkívül elkezdtem készülni a húsvéti ünnepekre. Néhány hungarocell tojást díszítettem ki, Még nincsenek teljesen készen, hiszen nem a hurkapálcikán lesznek, hanem kapnak szép szalagot, amivel majd fel lehet akasztani őket a barkaágra. Jelenleg még száradnak. A fiam azt mondta, hogy olyanok, mintha porcelántojások lennének. Sajnos a fényképek nem a legjobbak.
Folyamatban van még 3 üvegtálkám is, de azok félkész állapotban leledzenek, így azokat mutani még nem tudom. Összességében nagyon jól éreztem magam, feltöltődtem.
 
Cinella

2012. november 29., csütörtök

Téli ajándéklánc 2 felvonás

Borsmenta megkapta az én ajándékaimat. Mivel én annyira igyekeztem azzal, hogy időben megkapja a csomagomat elfelejtettem lefényképezni a meglepiket. Ezért aztán Orsi oldaláról másoltam. A csomagban volt egy dekopázs tálka, egy textil tárolót, két textil fenyőt, egy kis dekopázsolt szív dobozkát, és egy harang alakú karácsonyfadíszt. Íme a kép:


A kis dobozka mintáját egyébként Cintiától lopiztam. Ő csinált egy hasonlót, nekem pedig annyira megtetszet, hogy muszáj volt gyártanom egyet nekem is.
 
Cinella

2012. november 16., péntek

Vándorajándék játék

Megérkezett Latinkától a Vándorajándék nyereményem. Cintia lánykám választott az nyeremények közül, és a táska mellett tette le a voksát.

 Így aztán Latinka hímzett csodái, és az általam felajánlott dekopázs karásonyi üvegtálka utazik tovább.

A játékot tehát meghirdetem : mától november 24-ig lehet jelentkezni, várlak benneteket szeretettel!

A feltételek, melyeket a játék elindítója, Moncsi alkotott meg:

A játékszabályok a következőek:


1. Csak egy ajándékot tarthatsz meg.
2. Neked is hozzá kell tenned egy ajándékot.
3. Be kell mutatnod mit is kaptál a csomagodban és linkelni kitől.
4. Meg kell hirdetned a játékot, vagy ha nincs blogod akkor tovább kell küldened a két ajándékot (a tiéddel együtt lesz kettő) egy olyan személynek aki ismeri a játékot és folytatni tudja a láncot.
4. Minimum egy hétig hirdetni kell a játékot, de ha nincs jelentkező (remélem ez nem következik be) akkor lehet tovább várni.
5. A játék hirdetésekor megmutatod mi vándorol tovább és, hogy te mit teszel hozzá.
6. Ha már nyertél, és ajándékoztál akkor tiéd a vándorajándék embléma is amit kitehetsz a blogodra.
7. Nem feltétel, hogy nem játszhatsz ezek után tovább, a részvétel nem kizáró ok. Rajtad múlik.
Cinella

2012. október 21., vasárnap

Cserébe

..........készültek ezek az apróságok. Tiffany-Andi kért meg, hogy készítsek pár dolgot egy rendezvényre, ahol Ő mint szervező szokott részt venni. Tombola ajándékoknak készültek. Varrtam egy "reggeliző szettet", 1 db kenyereskosár, 1 db tároló, benne 2 db kisebb, 4 db tányéralátét, 6 db poháralátét. Ezenkívül 3 db üvegtányér készült dekupázs technikával. Az egyik napraforgós, a másik szőlős, boros, a harmadik pedig borostyános. Ja meg egy kifordítható szatyor. Cserébe pedig Andi készített nekem szépséges vázát tiffany technikával. Most még csak azt tudom mutatni, amiket én készítettem íme:

Cinella

2012. szeptember 1., szombat

Születésnapos játék 15

Elérkezett az utolsó születésnaposunk nagy napja is. Nagyon készültem rá, hogy időben odaérjen az ajándékom, mert úgy éreztem, hogy a kezdeti lelkesedés nagyon visszaesett. Na de nézzük az érem szebbik oldalát. 
Ildi volt a születésnaposunk, akinek készítettem egy dobozkát, amit nem csak szalvétával díszítettem, hanem tettem rá szalagot is. Ezenkívül elkészítettem Neki a "hörcsögölt" táskámat is piros és piros rózsás változatban is a dobozhoz. A táskára azért esett a választásom mert amikor elkészítettem a prototípust éreztem a hozzászólásán, hogy szeretne egy ilyet. Ezért aztán adta is magát. Aztán gondoltam, hogy legyen valami kis apróság is ebben a színvilágban, ezért készült a hozzáillő zsebkendőtartó. Tettem rá dísznek egy kis charmot is, amit Cintia választott. Csokin gondolkoztam még a csomagba, de olyan meleg volt mostanság, hogy félő volt, hogy mire odaér cseppfolyós állapotban mindent összekenne, ezért néhány teát tettem még a csomagba. 

Cinella

2012. július 20., péntek

Elmaradásaim

Jó régen nem jelentkeztem, ennek több oka is volt. Az egyik, hogy sok munka összejött a melóhelyemen, és itthon már nem volt erőm, energiám leülni írni. A másik pedig az, hogy felújítottuk a nagyszobát párommal közösen. Tapéta le, parketta fel, új tapéta fel, új parketta le. Ja és tettünk fel álmennyezetet is. Közben a házat kívülről is felújították, leszigetelték. Már a végét járják. Mondjuk már én is. Na lényeg a lényeg történt közben egy és más.
Például Rozy megkapta a nyereményét, így meg tudom mutatni. Volt a csomagban még egyéb apróság is, de azokat én elfelejtettem lefényképezni. Rozy leveléből ítélve tetszett neki az ajándék, és én ennek nagyon örülök.
A másik elmaradásom pedig a szülinapos játékban küldött ajándékok. Az egyik ajándékot Luna kapta: azt írta, hogy szereti a tündéreket, így kapott tőlem egy kis tálcát virágtündérrel, és két kis tárolót.
A másikat Főkolomp Zsuzsa:Mivel ez az ajándék még húsvét környékén volt aktuális, így Zsuzsa gyermekei kaptak 1-1 nyuszit xszemes hímzéssel plasztikra elkészítve, és 1-1 szütyőkét, meg sok-sok bélyeget. Zsuzsa pedig két dobozt.
 
A fényképeket kölcsönöztem. Mostanában elfelejtek dokumentálni.
Végül pedig, ismét belevágtam egy rr-be. Régóta dédelgetett vágyam volt már a 13 szépség, és most ezt fogjuk meghímezni. Már nagyon várom a kezdést, teljesen be vagyok sózva.


 








Cinella

2012. május 12., szombat

Szülinapos játék 12.

Csilla is megkapta és ki is bontotta az ajándékát. Az Ő születésnapja előbb volt, mint Ritáé, de be is szerette volna várni az ajándékokat és közbe is jött egy nagyon fontos és szép esemény, megszületett a 3. kislánya. Itt is kívánok sok-sok boldogságot az egész családnak!
Készítettem Neki egy rózsás dobozt (lassan védjegyemmé válik), és egy kisebb kis virágosat, és kapott még egy levendulával töltött szívecskét. A blogján azt írta Csilla, hogy tetszik, ennek nagyon örülök.
A képet szintén lopiztam.


Cinella

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails

Szívesen látott kíváncsiskodóim száma: