Ma alkottam egy kicsit. Kipróbáltam, hogy hogyan nézne ki az üveg tálka, ha kicsinosítom,és ráteszek egy gyertyát. Nekem tetszik a végeredmény. Már ki is találtam, hogy lánykám iskolájában a Luca napi vásárra ezzel is fogok készülni. Szépen becsomagolom őket egy kis celofánba. Szerintem nagyon szép ajándék lehetne, amit mondjuk egy kisiskolás ad Anyukájának, Nagymamájának. Szerintetek?
Egyenlőre 3 fajtát csináltam, nem volt több tálkám. az egyik rózsás, a másik kettő téli mintával. Az érdekessége a két utóbbinak, hogy szórtam rájuk egy kis csillámport is. A fényképen nem látszik, de élőben jól mutat rajta, olyan karácsonyos lett.
Cinella
2012. október 22., hétfő
2012. október 21., vasárnap
Cserébe
..........készültek ezek az apróságok. Tiffany-Andi kért meg, hogy készítsek pár dolgot egy rendezvényre, ahol Ő mint szervező szokott részt venni. Tombola ajándékoknak készültek. Varrtam egy "reggeliző szettet", 1 db kenyereskosár, 1 db tároló, benne 2 db kisebb, 4 db tányéralátét, 6 db poháralátét. Ezenkívül 3 db üvegtányér készült dekupázs technikával. Az egyik napraforgós, a másik szőlős, boros, a harmadik pedig borostyános. Ja meg egy kifordítható szatyor. Cserébe pedig Andi készített nekem szépséges vázát tiffany technikával. Most még csak azt tudom mutatni, amiket én készítettem, íme:
Cinella
Cinella
2012. október 2., kedd
13 szépség RR (3)
Elkészültem a 3. szépségemmel. Ezt a kendőt Elvirának készítettem. Gyorsan meglett, pedig csak esténként van időm bökögetni, amikor már elkészültem a szokásos anyai teendőmmel. Leckéket átnéztem, vacsit megfőztem, megetettem a porontyokat, beparancsoltam a kicsit a kádba, majd az ágyba, és meggyőződtem róla, hogy el is fog aludni belátható időn belül, na akkor szoktam hímezni TV "nézés" közben. Persze nem is ez a lényeg, hanem, hogy imádom ezeket a csajokat. Már nagyon várom, hogy hazakerüljenek az enyémek. Kíváncsi vagyok, milyen lesz, mert ugye a színek, szóval a lila, na kíváncsi vagyok!
Elvira kendőjén már hárman vannak.
Cinella
2012. szeptember 21., péntek
Csere-bere
Nagy sikere van a táskámnak, és én ennek nagyon örülök. Most Ildi volt akinek nagyon megtetszett, és cserét ajánlott. Én varrtam Neki egy táskát, Ő pedig hímzett nekem egy köszönőt. Természetesen lilába kértem, hiszen itthon lassan minden lila, vagy csillogós, de ugye azt mégsem kérhettem. :-) Külön kérésem volt, hogy a végén legyen pom-pom, mert nagyon tetszik, meg olyan bohókás, mint amilyen én vagyok időnként. Szerintem gyönyörű szép lett! Nagyon köszönöm!!!!! Íme a köszöntő:
Ildinek az volt a kérése, hogy valami őszi szín legyen az egyik szín, a másik pedig a sötétkék-fehér pöttyös anyag. Amikor elindultam anyagbeszerző körútra valahogy a bordó jutott eszembe, mint őszi szín, és nem mellesleg nagyon jól megy a sötétkék színhez is. Külön a táska miatt vettem táskamerevítő frízt. Nem mondom, hogy nem küzdöttem meg vele, de szerintem megérte, mert nagyon szép tartása lett. Ildi azt írta nekem, hogy tetszik Neki, és már használatba is vette. És akkor mutatom a táskát is:
Cinella
2012. szeptember 18., kedd
Levendulás nyereményem
Ma találkoztam Kismaccs Krisztivel, akitől a Levendulás játékán nyertem egy ajándékcsomagot. Nagyon örülök, hogy sikerült személyesen találkozni. Már az e-mail váltásból kiderült, hogy Krisztinek nagyon jó a humora, és erről most meg is győződhettem. Beültünk egy kávézóba, és elkezdtünk beszélgetni, úgy mintha már nem is tudom milyen régóta ismernénk egymást. Kevés ember van, akikkel így rögtön el tudok kezdeni beszélgetni, mivel én eléggé zárkózott emberke vagyok. A csomagban amit kaptam van két levendulás szappan, muffin formájú, amit bevallom csak itthon vettem észre, miután lánykám felhívta rá a figyelmem, egy kis tégelyben méhviaszos, levendulaolajos kézápoló balzsam. Be is tettem már táskámba, hogy mindig velem legyen, bárhol be tudjam kenni vele a kis kacsómat. Egy üvegben pedig sós, levendulás kézápoló balzsam, bocsi arra emlékszem, hogyan kell használni, de hogy miből is van elfelejtettem. :-( Egy gyönyörű dobozka, két pamutcsipke, egy pöttyös anyag (a hörcsögölt táskám ihlette Krisztit, amikor beletette a csomagba), Cintiától alig bírtam visszaszerezni. Egy csomag levendula, amit már gondolatban fel is használtam! Végül, de nem utolsó sorban egy duci lila angyalka.
Kriszti, nagyon szépen köszönök mindent! Gyönyörűek, és tudom jó hasznát fogom venni, mindegyiknek!
Cinella
Kriszti, nagyon szépen köszönök mindent! Gyönyörűek, és tudom jó hasznát fogom venni, mindegyiknek!
Cinella
2012. szeptember 16., vasárnap
13 szépség RR (2)
Elkészültem a 13 csajszi második nőjével. Margónak hímeztem a kendőjére. Remélem tetszeni fog Neki is. Lánykámmal nézeteltérésünk támadt abban, hogy a hölgy fején lévő nagy feketeség mi is lehet. Én állítottam, hogy kalap, szerinte viszont haj. Remélem nekem lesz igazam, mert, ha nem, akkor az én csajomnak lila haja lesz. :-)
Cinella
Cinella
2012. szeptember 1., szombat
Születésnapos játék 15
Elérkezett az utolsó születésnaposunk nagy napja is. Nagyon készültem rá, hogy időben odaérjen az ajándékom, mert úgy éreztem, hogy a kezdeti lelkesedés nagyon visszaesett. Na de nézzük az érem szebbik oldalát.
Ildi volt a születésnaposunk, akinek készítettem egy dobozkát, amit nem csak szalvétával díszítettem, hanem tettem rá szalagot is. Ezenkívül elkészítettem Neki a "hörcsögölt" táskámat is piros és piros rózsás változatban is a dobozhoz. A táskára azért esett a választásom mert amikor elkészítettem a prototípust éreztem a hozzászólásán, hogy szeretne egy ilyet. Ezért aztán adta is magát. Aztán gondoltam, hogy legyen valami kis apróság is ebben a színvilágban, ezért készült a hozzáillő zsebkendőtartó. Tettem rá dísznek egy kis charmot is, amit Cintia választott. Csokin gondolkoztam még a csomagba, de olyan meleg volt mostanság, hogy félő volt, hogy mire odaér cseppfolyós állapotban mindent összekenne, ezért néhány teát tettem még a csomagba.

Táskák
Annyira megtetszett a "hörcsögölt táska", hogy hirtelen felindulásból készítettem még néhányat. Egyenlőre csak a lila-sötétkék pöttyös az ami biztosan nálam marad, a másikat elajándékozom. Remélem a barátnőmnek is tetszeni fog.
Íme a táskák:
Cinella
Íme a táskák:
Cinella
2012. augusztus 20., hétfő
13 szépség RR (1)
Ismét elindul egy újabb rr. A csajokal már nagyon rég óta szemeztem, most végre bele is vágtam. Sikerült még 11 xszemező lányt magam mellé csábítanom, így együtt figyeljük majd hogyan gyarapodnak a csajszijaink a kendőkön. Ez az a minta amit szerintem nyugodt szívvel lehet variálni, mármint ami a színeket illeti. Láttam már több féle színnel. Mivel én mot nagyon lila korszakomat élem, és ugye a szobánkat is ezzel a színnel dekoráltuk ki, ezért én most ebben a színvilágban utazok a csajokkal is. Ha elkészül, és hazaér képként fog funkcionálni az ágyunk fölött. Már most nagyon várom, hogy készen hazakerüljön, pedig még el sem küldtem. :-)
Cinella
Cinella
2012. augusztus 4., szombat
Elkészült a "hörcsögölt" táska
Nem bírtam ki és ma délután nekiálltam és megvarrtam a kifordíhtató táskát, amit tegnap hörcsögöltem be. Azt hittem tovább fog tartani, de annyira jól le van írva a varrás menete, hogy igen hamar végeztem vele. Ez annyira fellelkesített, hogy fogok még ilyet varrni, más színekben is! Cinivel megbeszéltük, hogy mindkettőnknek a pöttyös fele tetszik jobban.
Cinella
Cinella
2012. augusztus 3., péntek
Hörcsögölés
Nem szoktam ilyesmit csinálni, mert nem vagyok egy felelőtlenül költekező (van aki szerint kimondottan smucig lennék), szóval most kissé elszállt velem a ló. Akarom mondani a vásárlás. Van ugyanis egy cég, akiknek van egy katalógusuk, amit múlt héten Karcsi hazahozott. Na ebből a katalógusból sikerült jó pár dolgot "összehörcsögölnöm". És ez most szó szerint értendő. Történt az, hogy kinyitottam a katalógust és a következő történt: hú ilyet is akarok, háááá ilyen is kell, azta de tuti, stb.... A lényeg, hogy aug 1-től élt a dolog, és én jól be is jelöltem azuramnak, miket hozzon. Szegény szerintem azóta is átkozza magát, amiért hazahozta azt a "katalógusszörnyet".
Lett nekem egy táska készítő szettem. Kifordítható táskát lehet varrni belőle. Benne van az anyag, a szabásminta és egy varrási leírás. Beszereztem egy tűkészletet, ami tartalmaz 1 db mágneses "tűpárnát" hímzőtűket, stoppolótűket, varrótűket, gombostűkészletet, varrógéptűk, és egy bontótűt. Ezenkívül textilszalagokat, szám szerint 5 db. Ja és el ne felejtsem minden rózsaszínben utazik.
Persze nem bírtam, hogy nekem ne legyen ilyen csudiszép szintén rózsaszín ruhacsipesz tartóm, hozzá illő ruhacsipeszekkel. A csipeszek szép nagyok, masszívak, ugyanakkor puhák.
Nos ezek az én új szerzeményeim. Még szerencse, hogy a következő katalógus, ami bár színében lila, szintén a kedvencem nem találtam olyat amit nagyon be kéne hörcsögölni. Így a lelkiismeretem és pénztárcám kissé fellélegezhet!

2012. július 29., vasárnap
Szülinapos játék 14.
Vége felé jár a szülenapos játék, amit Rita talált ki 1 évvel ezelőtt. Ja és már hirdeti is a második fordulót. Mindenkinek tudom ajánlani jó szívvel! Szuper élmény!
Júliusi szülinaposunk Kata volt. Mivel régen volt mát tű a kezembe, és nagyon ki voltam már éhezve egy kis xszemekre, ezért gyorsan készült egy női fej, aminek érdekessége, hogy virágokból, indákból és levelekből áll. Ez a hímzés lett egyben a "képeslap" is. És úgy, ahogy az előző bejegyzésemben mutattam az induló új RR-ből is készült egy csajszi, amit egy kis szütyőre varrtam rá. Került még a csomagba néhány tea is.
Kata itt is kívánok még egyszer boldog születésnapot!

2012. július 24., kedd
2 szépség
Csak nem bírtam ki míg elindul az rr, és gyorsan kipróbáltam, hogy is néznek ki a csajszik. 2 lányt meg is hímeztem melegében. Mindkettő ajándék lesz.
Tudtam, hogy gyorsan készen lesz, igazából csap néhány x, és kicsit több kontúr. 2 este alatt meg is volt 1-1 leányka. Végleges formába pedig mostanában kerültek. Az egyikből egy kis szütyőke készült.
A másikból pedig egy kenyérkosár. Aztán, hogy a tulajdonosok mire fogják használni még nem tudom.
Egyébként pedig már nagyon várom, hogy elinduljon az rr. Lassan körvonalazódik bennem, hogy mit és hogyan szeretnék belőlük.

2012. július 20., péntek
Elmaradásaim
Jó régen nem jelentkeztem, ennek több oka is volt. Az egyik, hogy sok munka összejött a melóhelyemen, és itthon már nem volt erőm, energiám leülni írni. A másik pedig az, hogy felújítottuk a nagyszobát párommal közösen. Tapéta le, parketta fel, új tapéta fel, új parketta le. Ja és tettünk fel álmennyezetet is. Közben a házat kívülről is felújították, leszigetelték. Már a végét járják. Mondjuk már én is. Na lényeg a lényeg történt közben egy és más.
Például Rozy megkapta a nyereményét, így meg tudom mutatni. Volt a csomagban még egyéb apróság is, de azokat én elfelejtettem lefényképezni. Rozy leveléből ítélve tetszett neki az ajándék, és én ennek nagyon örülök.
A másik elmaradásom pedig a szülinapos játékban küldött ajándékok. Az egyik ajándékot Luna kapta: azt írta, hogy szereti a tündéreket, így kapott tőlem egy kis tálcát virágtündérrel, és két kis tárolót.
A másikat Főkolomp Zsuzsa:Mivel ez az ajándék még húsvét környékén volt aktuális, így Zsuzsa gyermekei kaptak 1-1 nyuszit xszemes hímzéssel plasztikra elkészítve, és 1-1 szütyőkét, meg sok-sok bélyeget. Zsuzsa pedig két dobozt.
A fényképeket kölcsönöztem. Mostanában elfelejtek dokumentálni.
Végül pedig, ismét belevágtam egy rr-be. Régóta dédelgetett vágyam volt már a 13 szépség, és most ezt fogjuk meghímezni. Már nagyon várom a kezdést, teljesen be vagyok sózva.
Cinella
Címkék:
ajándék,
rr,
szalvétatechnika,
varrás,
xszemes
2012. június 12., kedd
Megtörtént....
...a sorsolás. Köszönöm, hogy ilyen sokan játszottatok velem, és még csak nem is tudjátok mi is a nyeremény. Ezt most sem mutatom meg, majd akkor, ha megkaptam a visszajelzést a nyertestől. Kíváncsiak vagytok már? Na jó nem húzom tovább.
Képekben dokumentálom a sorsolást.
Először is összeírtam a játékos kedvű lányokat:
Ezután szépen kivágtam a neveket, és Cintia segítségével összehajtogattuk, és beletettük a sorsoló szütyőbe:
Majd pedig közjegyző jelenlétében Cintia kisorsolta a nyertest:
Aki nem más, mint:
Gratulálok! Kérlek írd meg a címedet, ahová postázhatom a nyereményed. (cinella333 kukac gmail pont com)
Remélem legközelebb is jöttök játszani velem.

2012. június 11., hétfő
Még 1 nap!
Holnap sorsolok, de addig még van 1 nap arra, hogy jelentkezzetek a névnapi játékomra!
ITT
Az ajándék már utazásra készen van, de nem árulom el, legyen meglepi mindaddig, míg a nyertes meg nem kapja!
Cinella
ITT
Az ajándék már utazásra készen van, de nem árulom el, legyen meglepi mindaddig, míg a nyertes meg nem kapja!
Cinella
2012. május 27., vasárnap
Textil tárolók ajándékba
Ma végre hosszú-hosszú idő után ismét varrógéphez ültem. Ennek igazából az volt az apropója, hogy Cininek vettünk az IKEA-ban egy párnát, ami nem kompatibilis egyik ágyneműhuzattal sem. Ezért aztán ma előkerült az anyagos dobozom, és Cintia választott magának egy barna kockás anyagot, meg a hozzá illő rózsaszínt. A barna az alap és a rózsaszínből egy szívet tettünk rá. Úgy oldottam meg a huzatot, hogy nem kell rág gomb, zippzár, vagy tépőzár. Aztán pedig nekiálltam turkálni az anyagok között, és eszembe jutott, hogy az egyik kolléganőmnek jövő héten lesz a névnapja, gondoltam készítek neki valamit. Az egyik kedvenc színe a narancssárga, így aztán ezek a kis tárolók születtek. Egy nagyobb és két kisebb, amik pont beleférnek a nagyba. Mindhárom kifordítható, így úgy kombinálja majd, ahogy jól esik.
Cinella
Cinella
2012. május 24., csütörtök
A blogomnak is van névnapja!
A munkahelyemen az asztali naptárat lapozgattam, az elvégzendő dolgok miatt Egyszer csak mit látok! Na mit! Június 12.-én Cinella névnap van! A szemeim rendesen kikerekedtek, hiszen ezt a nevet Szilveszter nevű fiam találta ki Cintia nevű lányom becézéseként 10 éve! Azóta használom ezt a nevet. Eleinte csak az xszemes oldalon volt a nick nevem, majd amikor létrehoztam az oldalam teljesen természetes volt, hogy itt is ez lesz a nevem. Ezért aztán nagyon elcsodálkoztam azon amit láttam. Azt tudtam, hogy van az olaszoknak egy hasonló szavuk a cincinella, ami katicabogarat jelent, de ez így egy kicsit lesokkolt.
Most, hogy túltettem magam ezen a sokkon úgy döntöttem ünnepeljük meg a blogom névnapját egy játékkal. A jelentkezők között kisorsolok egy decupage dobozkát és még valami apróságot. A határidő pedig mi más lehetne mint a névnap dátuma, tehát június 12. Sorsolni pedig azok között fogok, akik hagynak nálam egy kommentet, és kiteszik blogjukban, vagy a facebook oldalukon.

2012. május 16., szerda
Kannás rr -Katharosz kendője
Elkészültem a kannás rr utolsó utáni darabjával is. Azért az utolsó utáni, mert én már hímeztem egyszer Katharosz kendőjére, de sajnos az egyik kanyarban valaki trombitának nézte és megfújta. A csapatban lévő lányok meg szuperek, így aztán mindenki vállalta, hogy ismét ráböködi a kannáját. Sajnos hosszabb ideig tartott mint szerettem volna, de esténként olyan fáradt voltam, hogy csak simán létezni volt erőm, mint egy papucsállatka. Viszont úgy néz ki kezdek kilábalni a fáradtságból, és egyre többet bírok. Na szóval elkészült a kendő, íme:
Cinella
Cinella
2012. május 12., szombat
Szülinapos játék 12.
Csilla is megkapta és ki is bontotta az ajándékát. Az Ő születésnapja előbb volt, mint Ritáé, de be is szerette volna várni az ajándékokat és közbe is jött egy nagyon fontos és szép esemény, megszületett a 3. kislánya. Itt is kívánok sok-sok boldogságot az egész családnak!
Készítettem Neki egy rózsás dobozt (lassan védjegyemmé válik), és egy kisebb kis virágosat, és kapott még egy levendulával töltött szívecskét. A blogján azt írta Csilla, hogy tetszik, ennek nagyon örülök.
A képet szintén lopiztam.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)