Mi ketten egyek!

Rendszeres olvasók

2013. március 28., csütörtök

Családfa (1)

Amikor nyáron felújítottuk a szobát, akkor a facebook-on rengeteg képet láttam, ahol a falra fel volt festve egy fa, amire aztán fényképeket tettek. Nagyon megtetszett az ötlet, és elhatároztam, hogy én is csinálok egy hasonlót. Mivel panelban lakunk és abba szöget verni hát több mint lehetetlen, ezért kapóra jött a gardróbszekrény, aminek a hátulját letapétáztuk. Az én drága férjem felkutatott nekem jó pár képet amin jó kiállásuk fák volta, majd én kiválasztottam ami legjobban tetszett. Projektorral felvetítette a falra, én ceruzával átrajzoltam. Majd pedig hosszú hónapokig elfelejtettem festéket venni, de ma! Megvettem a festéket és természetesen neki is kellett állnom kipróbálni milyen is lesz. Ez kb. háromnegyed órás munkám. Festés közben jöttem rá, hogy cirádás tapétára baromi nehéz festeni. Na de megküzdöm vele. Mondjuk azt még nem tudom, hogy a fa felső ágait hogyan fogom kifesteni. Csúcs, ha valaki tériszonyos, de magas dolgokat akar csinálni.
És akkor a kép:
Háttérben az eredeti fa látható. Sajnos nem tudom honnan töltötte le a párom, arra viszont emlékszem, hogy egy olyan oldal volt, ahol kovácsoltvas termékekkel foglalkoztak, és talán olasz volt. A felső képen látszik a gardróbszekrény hátulja még tapéta nélkül. Az alsó képen pedig a fa részlet látható. Ennyit haladtam ma este. Remélem nem lesz fél év mire végzek. A képkerteket is megvettem már. Azokat is kerestem jó sokáig, mivel nem akartam túl nagyot. Végül a hobbiboltban találtam meg az igazit. ovális préselt papír keretek, amiket szintén és dekorálok majd, és mivel könnyűek, ezért kétoldalas ragasztóval lesznek feltéve. Nem is fognak kelleni a szögek, és a szekrény sem lesz lyukacsos.
 
Cinella

3 megjegyzés:

evikusz írta...

Wow! Fantasztikus ötlet!!!
Nagyon drukkolok! :D

Cinella írta...

Köszi! Még jó. hogy jön 3 nap, amikor festhetek! :-)

MrsSame írta...

Nagyon ötletes. Kitartás,egyszer úgyis elkészül. A fotó a canstockphoto oldalán fent van.
http://www.canstockphoto.hu/

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails

Szívesen látott kíváncsiskodóim száma: