Mi ketten egyek!

Rendszeres olvasók

2011. június 23., csütörtök

Szerzeményeim




Azt hiszem elért engem is a varrónők "betegsége", pedig nem is tartom magam varrónőnek, sőt még csak varrogatónak sem. Inkább csak próbálkozom. Na szóval anyagfelhalmozó lettem. Nem tudok bemenni méterárú boltba úgy, hogy ne vegyek legalább 2-3 félét, sőt továbbmegyek már más városba sem tudok úgy elmenni, hogy ne keressek egy boltot, ahol csak nézelődöm. Na ez a nézelődés átmegy vásárlásba. Legutóbb például Százhalombattára kellett mennem hivatalos ügyben, és természetesen keresnem kellett boltot, ahol jól be is vásároltam, igaz csak módjával, mert velem volt a párom is és bár nem szól semmit egy idő után úgy mosolygott rám mint ahogy egy elmeháborodottra szoktak. :-) Nem csak anyagokat vásároltam, hanem szalagokat is, meg szalvétákat, festéket, dobozokat. Majd miután hazajöttünk még bekeveredtünk az egyik bevásárlóközpontba, ahol felfedeztem magamnak egy boltot. Na itt tettem fel az i-re a pontot Kaptam Tőlem egy csodaszép órát. Úgy is kellett egy az új konyhámba. A probléma csak az, hogy ugye a panelba nem egyszerű egy szöget bevarázsolni. Pár napig csak oda lesz támasztva egy tálcához.
Cinella

2011. június 16., csütörtök

Kannás rr Netty kendője


Elkészültem Netty kannájával. Ez most nagyon hamar ment, az anyag szuper, és a színek is jól láthatóak rajta. Szóval ismét örömhímzés volt részemről. Remélem Nettynek tetszeni fog. Minél több kannát hímzek annál "szerelmesebb" vagyok a mintába. Elképzelhető, hogy meghímzem magamnak terítőnek is.
Cinella

2011. június 13., hétfő

Júniusi maci

A hímzést már rég megcsináltam, de sajnos a felvarrással elmaradtam, pedig nem egy időigényes dolog. Ennyire nem volt időm az utóbbi napokban, hetekben. Remélem, most hogy a suli befejeződött több időm marad a hobbimra is.

Elkészültem Rita által meghirdetett kávés-teás ajándékkal is. Én a tea köré szerveztem az ajándékomat. Kedden postázom is. Kinek? Az egyenlőre maradjon titok. Remélem tetszeni fog az új tulajdonosának, és nem mellesleg remélem szereti a teát is! :-)



Cinella

2011. június 12., vasárnap

Tipikostól kaptam

egy gyönyörű kávés képet, egy bögrét, amire csillogós szívet tett, egy aranyos méhecskés anyagot, egy gyönyörű angyalkát. Ez utóbbira Cini már le is csapott! Nem tudom látjátok-e, de a kép sarkában külön rá lett téve egy aprócska bögre! Nekem nagyon tetszik minden. Köszönöm Tipikos!
Az ajándékok Rita kávés-teás játéka keretében kerültek hozzám.

Az én ajándékom is készül, remélem kedden tudom is postázni.
Cinella

2011. május 31., kedd

Eper lekvár, dzsem receptet keresek!

Kitaláltam kis segítséggel (ez azuram), hogy eper lekvárt kéne készíteni. Igen ám, de nekem se receptem, se gyakorlatom. Sárgabarack lekvárt szoktam készíteni, tehát van némi fogalmam a dolgokról. Olyat szeretnék, amiben vannak eper darabok is. Ha van közületek valakinek receptje és megosztaná velem, annak nagyon, de nagyon hálás lennék érte! :-) Maga a befőzési művelet a hétvégén lenne, és az eredményt megmutatom majd. Persze nem ülök én tétlenül, bújom a netet folyamatosan.
Cinella

2011. május 22., vasárnap

Csere-bere játék

Ezt a játékot nem én hirdetem, de én már jelentkeztem rá. Ha szeretnél csatlakozni ezt Ritánál megteheted. A játék lényege, hogy mindenki ad, és mindenki kap is! Azt, hogy kitől kapod az ajándékod titkos, csak Rita tudja. A téma pedig ami köré a játék épül a kávé-tea. Tehát az ajándéknak ehhez kell kapcsolódnia. A technika viszont abszolúte szabadon választott, lehet xszem, varrás, szalvétatechnika, üvegfestés, horgolás, gyöngyfűzés,  stb... A határidőt Rita meghosszabbította, így még van időd jelentkezni május végéig!!!!!!
Tehát játékra fel!!!!!
Cinella

2011. május 15., vasárnap

Május

A munka helyemen pénteken több kollégám is szóvá tette, hogy már elmúlt húsvét, ezért akár le is szedhetném a koszorút amit csináltam. Na jó igazuk van, tényleg elmúlt húsvét, de hát akkor mi fog a szobánk ajtaján lógni? Ezért a hétvégén elkészítettem ezt a kis ajtó díszt. Abszolúte aktuális, ugyanis rá is hímeztem, hogy május. Egész hónapban nem szólhatnak semmit. :-) Júniusra meg lesz új!!!!! Jól kitaláltam mi???



Cinella

SORSOLTAM!!!!!!!

Nos megtörtént a sorsolás! A 100 rendszeres olvasóm közül a nyertes kiválasztásához a sorsoló programot hívtam segítségül. Itt a nyertes Edina lett. A jelentkezők közül pedig Cintia húzta ki a nyertest, aki nem más mint Latinka.
Gratulálok a nyerteseknek! Edina, Latinka kérlek írjatok nekem egy postacímet, ahová az ajándékot el tudom küldeni, illetve azt is, hogy melyik színben tetszik a nyeremény!
Kézi sorsolást dokumentáltam is:


















Cinella

2011. május 14., szombat

*kateee kannái

Elkészültem a kannás rr következő darabjával. Nagyon gyorsan meghímeztem 3 este alatt. A rózsákkal és kontúrjaikkal viszont megküzdöttem, csak azokkal 1 estét eltöltöttem. Néha szó szerint fonalat veszítettem, hogy merre is mennek a mintán a vonalak. Na, de én győztem! Annyira szeretem azt, amikor a pacákból kialakul a minta, mintha életre kelne a kontúrok által.
Margó kannáját is lefényképeztem, mert Ő elfelejtette, és Kati ne maradjon kanna nélkül. Ugye tetszik Kati?
Cinella

2011. május 11., szerda

Csak természetesen....

... a fránya vérszívó szúnyogok ellen!!!!!

Muskátli


A szúnyogok ki nem állhatják a muskátli illatát. Abban az esetben tehát, ha szeretsz például nyitott ablaknál aludni – és nem tudsz vagy nem akarsz szúnyoghálót felszerelni –, vagy épp nyugton szeretnél üldögélni a teraszodon, helyezz el a párkányon, balkonon néhány muskátlis ládát, ez nem csupán a szúnyogokat tartja távol, de még mutatós is.



Citrusfélék

A savanykás, citrusos aromákat a szúnyogok szintén nem szeretik: elriasztja őket gyakorlatilag minden, ami ilyen illatot áraszt. Hatékony módszer, ha citrusos illóolajokat párologtatsz a lakásban. Ha ennél tartósabb megoldást keresel, szerezz be néhány tő citronellát és helyezd el az ablakban vagy az erkélyen: a növény leveleinek intenzív citromillata elűzi a vérszívókat.

Szegfűszeg

A szúnyogok irtóznak a szegfűszeg karakteres illatától is. A védekezéshez használhatsz szegfűszegolajat, de akár egész vagy őrölt szegfűszeget is. Utóbbit csomagold aromatasakokba – vagy egyszerű gézbe –, és helyezz el a csomagocskákból egyet-kettőt minden helyiségben.

Fűszerkert

A fűszerkert kiváló „kettő az egyben” megoldás, hiszen nem csupán a sütés-főzéshez állnak rendelkezésedre mindig friss fűszerek, de a szúnyogokat is távol tartja. A vérszívók különösen utálják ugyanis a rozmaring, a bazsalikom, a menta, a citromfű, az oregánó és a babér illatát.

Teafaolaj

A teafaolaj az egyik legsokoldalúbb természetes gyógyhatású kivonat, mely alkalmazható többek között gyulladások, fertőzések és fájdalom enyhítésére, az immunrendszer erősítésére, fertőtlenítésre, mindemellett pedig még a szúnyogok ellen is beválik. A vérszívók elriasztásához cseppents belőle az aromamécsesbe, párologtatóba, vagy ha ilyened épp nincs, az ágyneműre! Abban az esetben pedig, ha már megcsípett a szúnyog, dörzsöld be a csípést a teafaolajjal: enyhíti a viszketést és gyorsítja a gyógyulást.

B1-vitamin

Ha nem csupán otthon szeretnéd megóvni magad a szúnyogok támadásaitól, hanem „magaddal vinnéd" a védelmet mindenhová, a szúnyogszezon idején szedj naponta egy B1-vitamin-tablettát: ennek hatására a bőröd olyan – emberi orral nem érzékelhető – szagot fog kibocsátani, mely a szúnyogok számára taszító.

Vaníliaolaj

A szúnyog az egyetlen olyan rovar, amelyik utálja a vaníliát. A védekezéshez masszírozz a „parfümpontokba” – tehát a füled mögé, a könyök- és térdhajlatba, a csuklód belső oldalába és a dekoltázsodba – néhány csepp natúr vaníliaolajat! (Lehetőleg bioboltból szerezd be, az utánzat nem jó!)

Krém és spray

Bőrre kenhető, vegyszermentes szúnyogriasztó krémet vagy spray-t magad is készíthetsz. Íme, két könnyen kivitelezhető recept:

• Szúnyogriasztó krém

Hozzávalók: mandulaolaj, citronellaolaj, natúr aloe vera gél

1 evőkanál aloe vera gélhez adj 2 evőkanál mandulaolajat és 25 csepp citronellaolajat! Keverd össze alaposan! Hagyd állni néhány percig, majd masszírozd be a bőrödbe!

• Szúnyogriasztó spray

Hozzávalók: citromolaj, levendulaolaj, szója- vagy mandulaolaj

Egy szórófejes flakonba engedj vizet, majd adj hozzá decinként 5 csepp citromolajat, 10 csepp levendulaolajat és 2 evőkanál mandula- vagy szójaolajat! Rázd össze, majd spricceld a testedre, ügyelve arra, hogy ne kerüljön a szemedbe!

Cikk a Nők Lapja Cafe oldalról való.


Cinella

2011. május 9., hétfő

Ajándékba adtam

Vasárnap Csepelen voltunk Cintiával, mivel néptánc fellépése volt, ami egyben verseny is. Az Ő csoportjuk a legszebb éneklésért kaptak díjat. Tény, hogy a többiek énekét nem hallottam, pedig a 3. sorban ültem.  A lényegre visszatérve: Csepelen lakik az egyik barátnőm, akivel mostanság kicsit elsodródtunk egymás mellől. Felvettem vele a kapcsolatot, és megbeszéltünk egy villámrandit. Mondanom sem kell, hogy 2 órán keresztül csak beszéltünk, és beszéltünk, és beszéltünk. Észre sem vettük, hogy eltelt az idő. Remélem sűrűbben is tudunk majd találkozni. Neki készítettem ezt az apróságot találkozásunk örömére.
Cinella

2011. május 6., péntek

Variációk egy témára

Ezt a helyes mintát egy készletben Csibétől kaptam a PIF játék keretében. A múlt hétvégén nem volt mit hímezzek, így nekiálltam, és amennyire féltem tőle, annyira gyorsan haladtam vele. Ennek örömére megcsináltam még 3x csak más színben. Jaj, nekem annyira tetszik.
El is határoztam, hogy ajándék lesz belőlük. Éppen ezért játékot hirdetnék. Aki szeretne kapni tőlem egy apróságot, amit ebből a mintából lesz, az jelentkezzen nálam. 2 ajándékot fogok kisorsolni egyet a kommentelők között, egyet pedig a rendszeres olvasóim között. Egy feltételem van csak! A játékot NE hirdesd meg sehol! Tehát várom a jelentkezéseket. :-) Jelentkezési határidő pedig legyen május 14. Sorsolni pedig 15.-én fogok! :-)
Cinella

2011. május 5., csütörtök

Hajrá Mici!!!!!!!

Nagyon szeretném, ha MICI elérné azt a célt, amit kitűzött maga elé. Ehhez viszont szüksége van a Mi segítségünkre is. Kérlek, hogy látogass el Szarvasmici oldalára és nézz szét Nála. Ha tetszik amit látsz (garantálom, hogy tetszeni fog!) szavazz rá  Az év Anyavállalata versenyben. Köszönöm a segítségeket! :-) Ízelítőnek egy kép a sok-sok alkotás közül.
Cinella

2011. április 23., szombat

2011. április 21., csütörtök

Kannás rr - Katharosz kendője

Pár napja már készen vagyok a kannás rr-em következő darabjával, viszont fényképezni csak tegnap tudtam. Ennek sajnos az az oka, hogy átrohant rajtunk egy "könnyed fogyókúrás" vírus. Én nyitottam a sort még vasárnap este, majd tegnap Cinus, és úgy néz ki férjúram sem ússza meg. Na, de félre a rossz dolgokkal.
A kannáknak még mindég szerelmese vagyok, és ez az anyag sem volt ellenségem. Haladós kis minta, és a végeredmény is szép lett. Remélem a kendő tulajdonosának is tetszeni fog!


Most, hogy itthon vagyok nagyüzemben nekiálltam koszorúkat gyártani. Igazából a kolléganőimnek szerettem volna húsvétra kis meglepetésnek.
 Két dologra jöttem rá míg alkottam:
 -ha nem betegszem le tuti nem lett volna időm megcsinálni a koszorúkat
 -így viszont nem fogják megkapni.
Hát ilyen az én formám. Ez a koszorú pedig a lánykámnak készült. Az Ő kérése volt, hogy ebből az anyagból legyen és csak ebből, ne pedig 3 különbözőből. Azt hiszem igaza van. :-)

Cinella

2011. április 10., vasárnap

Már nekem is van.....

... húsvéti ajtókoszorúm, és szívecskés díszem. Holnap viszem be a munkahelyemre mindet, hogy feldíszítsük az irodánkat, húsvétra. Még szeretnék csibéket, és tojásokat varrni, de azok maradnak jövő hét végére. Miért nem áll 3 napból a hétvége -minimum?!? A koszorú nagyon tetszik, és nem csak a színei miatt, bár az sem elhanyagolható. Viszont nagyon megszenvedtem vele. Mire megtömtem azokat a kis hurkácskákat azt hittem leszakad a csuklóm. A szíveket meg már régebben varrtam, csak most fejeztem be. Még nagyon kezdetlegesek, és a hibájukat is jól látom, de most nem volt sem időm, sem energiám másikat csinálni. A következő talán jobban fog sikerülni.
Kérlek mondjátok el nekem, hogy Ti hogyan csináljátok, hogy annyi mindent tudtok készíteni egy nap alatt. Nekem nagyon nem megy. Hétköznapokon meg aztán egyáltalán nincs időm semmire. Hímezni is csak este 8-tól tudok, amikor Cinus elküldtem már aludni. Szóval Ti hogy csináljátok??????

Ezt a virág alakú medvehagymás pogácsát pedig még tegnap sütöttük Cinussal. Receptet Limara oldalán találtam. Sajnos az én pogácsám egyáltalán nem lett olyan szép, mint Limaráé, és valószínűleg olyan puha sem. Anyu szerint döglött lehetett az élesztő, szerintem pedig velem van a baj. Még azért nem adom fel, hogy egyszer sikerülni fog ehető pogit sütnöm.

Cinella

2011. március 27., vasárnap

Kannás rr - Margó kendője

Elkészültem a kannás rr következő darabjával. Margó terítőjére hímeztem. Ugyanaz a kanna jutott rám, mint amit magamnak is hímeztem. Mondjuk én variáltam az utolsó pillanatban a sajátomon, ezért jutott 2x ugyanaz.
Az anyag nagyon szép, és tuti jól mutat majd, amikor elkészül, de az is biztos, hogy mi ketten nem lettünk jóban. Nagyon nehéz volt rá hímezni, pedig rámát is használtam, amit pedig nem szoktam, sőt az x-ek is egyben lettek kivarrva és nem soronként. Szóval nem lett olyan szép, mint szeretem volna, de nagyon remélem Margónak azért tetszeni fog.
Ja és nagyon fontos: látjátok az olló őrömet? Na azt a szépséget Margótól kaptam ajándékba, amikor találkoztunk és átadta az anyagát. Nekem nagyon tetszik, és még egyszer köszönöm szépen. :-)
Cinella

2011. március 24., csütörtök

Nyereményem

Tegnap megérkezett Melindától a nyeremény dobozom! Csudaszép rózsás, és élőben még szebb mint a képen! Köszönöm még egyszer! :-)

 Cinella

2011. március 5., szombat

Tiltakozás: „Védjük Meg Kamillát!”

A cikket a Natursziget oldalán találtam. Szerintem érdemes elolvasni az egészet, én most csak egy részletet másolok ide. Ha egyetértesz, akkor látogass el hozzájuk és írd alá Te is!

Úgy véljük, hogy az új szabályozásban foglaltak sértik az egészség védelmére, a gyógyulás módjának, eszközeinek szabad megválasztására vonatkozó, alapvető emberi és állampolgári jogainkat. Nézetünk szerint ezek a jogszabályok ellentétesek az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) Pekingben 2008. november 8-án tartott, a hagyományos orvoslásról szóló kongresszusának résztvevői által elfogadott nyilatkozattal is, amely elismerte „a hagyományos orvoslást mint az elsődleges egészségmegőrzés egyik formáját”, és leszögezte: „A hagyományos orvoslás tudományát, az eljárásokat és gyógymódokat tiszteletben kell tartani, meg kell őrizni, támogatni kell...”

Tiltakozunk, amiért az évszázadok, esetleg évezredek óta ismert, bevált és részletesen kutatott, a szakirodalomban ismertetett gyógynövényekről, illetve az azokat tartalmazó készítményekről ismét be kellene bizonyítani azok ártalmatlan voltát, és amiért ezekhez a jövőben egyáltalán nem vagy csak igen nehezen férhetünk hozzá. Tiltakozunk az ellen is, hogy a szabályozás a „növényi gyógyszer” kategória felállításával, azonos minősítési eljárású besorolásával a gyógyszerekével azonos módon ítéli meg a gyógynövényeket és a gyógynövény alapú készítményeket.




Cinella

2011. február 23., szerda

Kannás rr 1.

Az xszemes oldalon már több rr-ben is részt vettem, és eddig nekem csak jó élményeim voltak. Kendőim hazaértek, és nem is kellett sokat pótolnom. Ez a mostani rr azért különleges számomra, mert én indítottam, nekem kell a csapatot összetartani, bíztatni. Remélem összevesznem senkivel nem kell az elkövetkezendő 1 év alatt, amíg körbeérnek a kendőink. Nagyon bízom a lányokban!
Íme az én első kannám. Nem mondom, hogy a kontúrokkal nem gyűlt meg a bajom, jó sok van belőlük. Viszont nagyon élveztem hímezni a mintát. Nagyon régen kinéztem már magamnak ezeket a kannákat, és most aktuális is lett. Konyhafelújítás előtt állunk, és oda lesz dísznek!
Cinella

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails

Szívesen látott kíváncsiskodóim száma: