A másik igen fontos dolog az életünkben, hogy Marcsa helyett ismét lesz mosógépünk. Szegény Marcsa már nagyon öreg volt-15 éves-és több baja is volt. Pár éve a szárítója már tönkrement, de most egy hónapja már nem centrifugázott, majd már nem is öblített. Félelmetes, hogy az ember mennyire hozzászokik, hogy gépesítve van. Még az a szerencs, hogy Anyuék közel laknak, így át tudtam vinni hozzá a szennyest, persze ez is eléggé macerás volt. Hétfőn fogják hozni a kis drágámat. Még nem tudom, hogy mi lesz a neve, de nagyon várom már, hogy velünk legyen. Azt hiszem egy hétig egyfolytában csak mosni fogok. :-) Mondjuk van mit, két gyerek és egy tisztaságmániás férj melett. Kimondottan úgy választottuk, hogy be lehessen állítani mikorra legyen kész a mosás, így reggel beteszem a ruhákat, délután pedig kiteregetek. Hát nem szuper?

Cinella
































