Mi ketten egyek!

Rendszeres olvasók

2009. április 25., szombat

Nálunk mindig történik valami!

A velem korabelieknek (70-ben születtem) biztosan ismerős ez a szlogen. Annó a Fehérvár áruház használta. Anyukámmal akkor mi ezt magunkévá tettük, és ez mind a mai napig igaz ránk.

Mostani történet: Úgy kezdődött, hogy Anyut csütörtökön sérvvel megműtötték. Ekközben Nagyikám, aki nemrég töltötte be a 89. évét, egyedül maradt otthon. Így hát tudtam, hogy ingázni fogok Anyu, Mami, meló, suli és lakásunk között. Ezzel nem is lett volna gond, mivel telefonon Mamikámmal tudjuk tatrani a kapcsolatot, ha bármi gond van megyek. Igen ám, de Anyu még jóval a kórház előtt szerződést kötött egy másik szolgáltatóval tv, intetnet és telefon előfizetésre. Mit tesz Isten, akarom mondani az új szolgáltató, egyszer csak kikapcsolja a telefont a Maminál. Anyukám csütörtökön este (műtét után pár órával) pánikba esve hív fel, hogy nem tudja elérni a Mamit. Gyorsan átmegyek (szerencsére 10 percre lakunk egymástól), kiderül, hogy a telefon süket. Hívom az üzletkötőt, hogy ilyenkor mi van? Sokat nem tud mondani, mivel ekkor már majdnem este 9 volt. Telefonálgatott a pasi is, én is. Abban maradtunk, hogy igyekeznek gyorsan kijavítani a hibájukat. Pénteken Anyu és Mami úgy tartják a kapcsolatot, hogy hol a fiam, hol én, hol a párom ment át Mamihoz, és hívta Anyut, ekkor tudtak beszélni egymással. Persze senki nem örült a helyzetnek, mert bármi történik Nagyi nem tud segítséget hívni. Átjönni hozzánk nem akart, és azt sem hagyta, hogy én ott aludjak. Ma délelőtt Karcsi (férjem) ment át Mamihoz, hogy kér-e valamit, és Anyuval beszéljen. Nem sokkal később Anyu sírva hív, hogy Mami éjjel leesett az ágyról és fájlalja a popsiját és hányingere van. Hiába próbáltam nyugtatni. Egyszer csak azzal hívott fel, hogy összecsomagolt jön haza a kórházból. Gyorsan taxiba ültem, hogy segítsek neki. Mire odaértem kiderült, hogy Öcsém is jön és Ő majd mindenkit hazahoz. Szóval most itt tartunk. Anyu friss műtéti sebbel, Mami dagadt lila popsival, én meg ki vagyok az új szolgáltatóra. Szóval: Nálunk minig történik valami!

Cinella

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails

Szívesen látott kíváncsiskodóim száma: