Mi ketten egyek!

Rendszeres olvasók

2011. január 12., szerda

Ajándékok

érkeztek tegnap. A csomagolásuk kissé viseletes volt, de úgy láttam, kibontva nem voltak. Itt szeretném megköszönni Grétinek, és Marcsinak a sok-sok szépséget amit Tőlük kaptam. Ezek a csomagok még Tiffany-Andi karácsonyi játékából valók.
Sajnos fényképezni még mindég nem tudok, de ha minden jól megy pénteken viszem szervizbe a drágát.

Szeretném még elmondani, hogy az én "párjaim" sajnos még nem kaptak semmit, pedig még karácsony előtt feladtam mindhárom csomagot. Andival már több levél váltáson túl vagyunk ebben az ügyben és arra a szomorú következtetésre jutottunk, hogy azok a csomagok már sosem fognak előkerülni. Így aztán ismét nekiálltam elkészíteni az ajándéknak szánt dolgokat. Amint elkészültek mennek a postára, de most már ajánlottan, hogy az élet útjukat követni tudjam. Remélem ezek már célba fognak érni. Bocsánat Lányok, nem így szerettem volna!

Cinella

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Óóóó, te szegény!Micsoda idegeskedés és bosszúság az ilyesmi :(
Egyszer én is azt hittem, elveszett amit küldtem, de aztán kb. egy hónap után mégis megkapta, akinek küldtem.

Napsugárkisasszony írta...

Úgy örülök,hogy landolt!:)
Már én is azt hittem,hogy elveszett!:)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails

Szívesen látott kíváncsiskodóim száma: