Mi ketten egyek!

Rendszeres olvasók

2013. október 30., szerda

Alkottam egy kicsit

Tegnap egész nap a wc felújítás kötötte le az energiánkat, ezért ma pihenésképpen alkottam egy kicsit. Még tavaly rendeltem néhány üvegtálat, amiből ez a kettő még megmaradt. Ezeket vettem elő és dekoráltam ki egy kicsit. Az egyiket a csokibonbonok ihlették, a másikat a teákhoz való sütik. Nekem mindkettő tetszik, de a csokik iránti szerelmem miatt azért még is csak a csokis a kedvencem. 
 

Készítettem képet a rumlimról is, ami pikk-pakk ki tud alakulni, amikor az ember nekiáll alkotni. Mivel sajnálnám a szép asztalom összekenni, ezért egy régi kiselejtezett viaszosvászon terítőt szoktam feltenni, azt kenhetem, maszatolhatom, ragasztózhatom.

Tegnap este pedig befejeztem a lányom szobájába szánt csajszit is. Nagyon tetszik a kis tulajdonosának. Mondjuk Ő választotta a mintát. Már csak a mosás, vasalás és keretezés van háta. Mondjuk ez utóbbit azt hiszem profira fogom bízni.
 
Cinella

2013. október 27., vasárnap

Fekete-fehér csajszi

Célegyenesbe értem lánykámnak készülő csajszival. Már csak 1 lap hiányzik a 8-ból. Nagyon jól néz ki már most is. Cintia amikor meglátta a mintáim között rögtön beleszeretett, és elkezdett kérlelni, hogy hímezzem ki neki. A szobájában, ami szintén fekete-fehér, jól fog kinézni. Azon még gondolkozom, hogy fekete, vagy fehér keretben legyen-e.
 
Cinella

2013. október 5., szombat

Hímzős dobozom

Ma megint egy jó hangulatú és igazán termékeny dekupázs tanfolyamon voltam. A mai anyag egy varrós doboz volt, amit én átneveztem hímzős doboznak. Én ugyanis a mindig aktuális hímzésemet, a fonalakat, és az ollómat fogom tartani. Mivel jelenleg Cintia lánykám fekete-fehér csajsziját hímzem, ezért most sok fonál nem lesz benne, de amikor olyan képen dolgozom, ahol sok-sok színből áll a minta, akkor nagyon jó lesz, hogy egy helyen lesz az összes. 
A boboz többféleképpen lett díszítve, van rajta viaszos koptatás, random repesztőlak. Az elején a fém díszek, a csipke, szalag. A belseje pedig egy csodaszép dió színű pácot kapott. Nekem nagyon tetszik a végeredmény.


 
Cinella

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails

Szívesen látott kíváncsiskodóim száma: